Írtunk már korábban az oolong teákról. Most csak nagy vonalakban átfutjuk, hogy hogyan készítik ezeket, illetve megkóstolunk egy klasszikus oolong teát.
Amint korábbi cikkünkben írtuk, az oolong teák gyakorlatilag részlegesen fermentált teák, azaz félúton állnak a zöld és fekete teák közt, ami az oxidációt illeti. Jelenlegi versenyzőnk az Oolong Formosa, egy méltán népszerű oolong, Tajvan szigetéről. Maga a Formosa név is innen ered, Tajvan szigetét a gyarmati időkben az Ilha Formosa (portugál: Gyönyörű Sziget) névvel illették. A növény az 18. és 19. század fordulóján került Tajvanra, tehát a teatermesztés mintegy két évszázados múltra tekint vissza a szigeten.
A ma kóstolt tea - Oolong Formosa - egy kb. hatvan százalékban fermentált tea. Sötét levelek alkotják, ránézésre akár fekete tea is lehetne. A zacskót kinyitva azonnal érezni lehet jellegzetes, szelídgesztenyére hasonlító illatát, enyhén füstös mellékzöngékkel. Amint a képen is látszik, szép nagy levelekből áll, törmelékmentes.
Mindenki kedvence, hiszen akárkinek mutattam eddig, mind találtak benne valami vonzót. Valaki az enyhén gesztenyés ízt, mások az édeskés utóízt, megint mások a "zöld íz" hiányát emelték ki, és vittek egy-egy zacskóval, kivétel nélkül. Engem személy szerint valamiért az őszi erdő illatára emlékeztet.
A főzetről készült képen jól látszik, hogy miért is nevezik sokan az oolongot sárga teának. Árnyalata tisztán különbözik a zöld teák sárgászöld és a fekete teák vöröses árnyalatától.
Én személy szerint egy teáskanállal (kb. 2 g) számolok minden 2,5 dl vízhez. Két perc áztatás után egyszerűen zseniális, tavaszi tisztító kúrákhoz, barátokkal eltöltött délutánokhoz ideális ital. Kóstoljátok meg ti is, az élmény garantált!
Rendelhető : Oolong Formosa - 1400 Ft / 100g
(Az ár az áfa-t tartalmazza, de a postaköltséget nem!)
A borsó és a bab e távoli unokatestvére sokáig ismeretlen volt a teázást kedvelők körében, de a ha valami ilyen kellemes főzetet ad, azt előbb-utóbb felkarolja a hozzáértők tömege. Nem volt ez másként a rooibos esetén sem. Az 1700-as évektől még csak elvétve találkozni vele a feljegyzésekben, ekkor még nem egy üdítő italként, hanem gyógyhatású főzetként tekintettek rá. Az 1990-es évek (és az azóta eltelt évek) rohanó életvitele és az ezzel összefüggésben reneszánszát élő tea fogyasztás mellett a régi kedvenc ismét az előtérbe került.
Egyes kutatók és törzsi gyógyítók szerint a fentiek mellett hatásos az emésztési zavarok, valamint egyes bőrbetegségek kezelésében is (utóbbiakat külsőleg, borogatással kezelik). Ismert hatásai között említendő, hogy természetes nyugtatóként csökkenti a fejfájást, az allergiás tüneteket és az álmatlanságot. Jelenleg egyes államok és cégek hatalmas összegekkel lobbiznak a rooibos hatóanyagainak gyógyszerré nyilvánításáért vagy épp az ellen. Dél-Afrika például szeretné, ha ez a kizárólag náluk (és ott is egy szűk területen) termő - nemrég hivatalosan még alig hasznos vad növénynek kikiáltott, de csodás élettani hatásokkal bíró - cserje olcsó és egészséges üdítő italból a daganatos betegségek elleni harc éllovasává lépne elő (nyilván ebben a gyógyszergyárakkal egy oldalon állnak).
Hogy kis hazánk miért nem dédelgetett soha tea termesztői álmokat (a rizses és narancsos próbálkozások után), az elsősorban a növény szükségleteinek köszönhető. A tea cserje csak olyan tájakon marad életben, ahol az éves csapadékszint eléri az 1270 mm-t és kedveli a savas kémhatású talajt. A legismertebb teák a két fő alfaj, a sinensis sinensis és a sinensis assamica, általában ezek leveleit szüretelik és dolgozzák fel. Előbbi a kínai változat, keskenyebb levelekkel, utóbbi az indiai típus, húsosabb és szélesebb levelű kínai rokonánál.
Bizonyos fajták esetén ezt a préselés követi, melynek során egy hengerrel még több folyadékot mángorolnak ki a levelekből, hogy azok elérjék a fajtára jellemző ízhatást. Ezután következik az oxidálás (sokszor tévesen fermentálásnak nevezik), kivéve a zöld teák esetén, melyek a fonnyasztás után azonnak szárításra kerülnek. Az oxidálási folyamat hossza határozza meg a feldolgozott tea típusát, 5-70%-os oxidáció esetén oolong teáról, 100% oxidáció után fekete teáról beszélhetünk. Ezt követően az ún. tüzelés során enyhén felmelegítik a leveleket, hogy az oxidációs folyamatot a kívánt szinten állítsák meg, majd a levelek szárításra kerülnek, hogy hosszú távon megőrizzék az elért minőséget. A fentieken kívül egyes tea fajták (pl. Pu-erh) esetén a szárítás előtt újabb oxidációnak teszik ki a leveleket.
Európába - bármilyen furcsa is - a portugál és holland kereskedők segítségével Kínából jutott el a tea, az 1600-as évek közepétől pedig már a britek is ismerték és széles körben fogyasztották is. Az emberek általában hozzájuk - t.i. a britekhez - kötik a teát, ami annak köszönhető, hogy az 1800-as évek közepétől a gyarmataikon nagy mennyiségben kezdtek teát termeszteni és a busás haszon reményében Európába hozták, főként fekete tea formájában. A zöld teák, az oolong és a jobb minőségű leveles teák elterjedése csak a XX. század második felében indult meg igazán, hiszen megfelelő csomagolási technológia hiányában ez lehetetlen lett volna korábban.
