Ez a nagyszerű növény manapság egyre többször bukkan fel életünkben. A vörös fokföldirekettye, azaz a rooibos napjainkban kezd a tulajdonságainak megfelelő elismertségre szert tenni. A borsó és a bab e távoli unokatestvére sokáig ismeretlen volt a teázást kedvelők körében, de a ha valami ilyen kellemes főzetet ad, azt előbb-utóbb felkarolja a hozzáértők tömege. Nem volt ez másként a rooibos esetén sem. Az 1700-as évektől még csak elvétve találkozni vele a feljegyzésekben, ekkor még nem egy üdítő italként, hanem gyógyhatású főzetként tekintettek rá. Az 1990-es évek (és az azóta eltelt évek) rohanó életvitele és az ezzel összefüggésben reneszánszát élő tea fogyasztás mellett a régi kedvenc ismét az előtérbe került.

Én magam három évvel ezelőtt találtam rá és szerettem meg. Akkoriban Londonban éltem, és az ottani árak mellett alább kellett adjak - többek közt - az ásványvíz és üdítő ital fogyasztásomból. A tea már akkor is nagy kedvencem volt, de mivel a koffeinre az átlagnál talán kicsit erősebben reagál a szervezetem, a reggeli kötelező tea mellé valami mást kerestem, amitől napi 1-2 liter elfogyasztása után is nyugodtan alszom. Ausztrál barátaim javasolták a rooibost, ők évek óta szinte csak ezt - na meg persze a sört - isszák, főként a melegebb hónapokban, ice tea helyett. Amikor értetlenül néztem, talán kicsit megerősítettem bennük a kelet-európaiakkal szembeni előítéleteket, de noszogatásukra megittam életem első csésze rooibos főzetét, és a meglepetés nem maradt el.

A főzet maga erős vöröses színű, engem leginkább a dobostorta cukormázára emlékeztet, csak sötétebb, íze édeskés-semleges. Nincs meg benne a zöld teára jellemző stabil "zöld növény" íz, sem a fekete tea fanyar, enyhén csersavas utóíze. A rooibosból készült "tea" tulajdonképpen bárkinek jó alternatíva lehet egész nap, édeskés íze miatt akár cukorbetegek is kellemes italt főzhetnek belőle további ízesítés nélkül. Koffeint nem tartalmaz, viszont rengeteg ásványi anyag szabadul fel belőle - kálium, kalcium, fluor, vas, cink, magnézium, mangán és nátrium. Kssé furcsa szavakba önteni, de az ember szinte érzi ahogy a sejtjei felfrissülnek egy nagy pohár hideg rooibos után.

Nemrég olvastam, hogy egy 2008-as kísérlet szerint a napi 6 csésze rooibos főzet mintegy húsz százalékkal csökkentette az érrendszeri problémák kialakulásának esélyét (a vérkép szerinti elemzésből következtetve). A tanulmány szerint a kísérleti alanyok vérében jelentősen csökkent a szabadgyökök mennyisége, valamint a vérzsír szint. Egyes kutatók és törzsi gyógyítók szerint a fentiek mellett hatásos az emésztési zavarok, valamint egyes bőrbetegségek kezelésében is (utóbbiakat külsőleg, borogatással kezelik). Ismert hatásai között említendő, hogy természetes nyugtatóként csökkenti a fejfájást, az allergiás tüneteket és az álmatlanságot. Jelenleg egyes államok és cégek hatalmas összegekkel lobbiznak a rooibos hatóanyagainak gyógyszerré nyilvánításáért vagy épp az ellen. Dél-Afrika például szeretné, ha ez a kizárólag náluk (és ott is egy szűk területen) termő -  nemrég hivatalosan még alig hasznos vad növénynek kikiáltott, de csodás élettani hatásokkal bíró - cserje olcsó és egészséges üdítő italból a daganatos betegségek elleni harc éllovasává lépne elő (nyilván ebben a gyógyszergyárakkal egy oldalon állnak).

Az én konklúzióm, hogy addig fogyasszuk a természet e nagyszerű adományát, míg elérhető áron lehet kapni, hiszen pár év múlva akár a teljes éves termés a gyógyszeripar laborjaiban landolhat. Mivel termesztése az eredeti előfordulási helyén kívül mindeddig kudarcot vallott, és egyre több jótékony hatása nyer tudományos alapú bizonyítást, erre sajnos minden esély megvan...